Monday, October 28, 2019

Októberi megemlékezések





Októberben iskolánk V-VIII. osztályos tanulói egy rövid műsor keretében emlékeztek meg az aradi vértanúkról és az október 23-ai eseményekről.Köszönet a megemlékezésért a történelemszakos tanárnőnek, Váradi Tündének !






Saturday, October 5, 2019

Névadó ünnepség









Örvendetes eseménynek volt részese a kővári  közösség, egy szép ünnepség keretében iskolánk felvette  Kovács Ferenc egykori tanító nevét. Az ünnepségen Balogh Tibor polgármester, Rancz-Gyárfás Elemér iskolaigazgató és  a programfelelős köszöntötték az egybegyűlteket, Tamás József püspök megáldta az intézményt. A család nevében Csulak Judit Márta, nyugalmazott tanítónő, Kovács Ferenc unokája mondott köszönetet, Varga Erzsébet nyugalmazott matematika szakos tanárnő is köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik az ünnepség szervezésében részt vettek. Köszönet és hála Mindenkinek aki hozzájárult  ahhoz, hogy ez ünnepség megvalósulhasson.




















Friday, June 14, 2019

Élménydús pillanatok ...





A tanév utolsó napjain  számos érdekes eseményben volt részük iskolásainknak. Nagy Csaba tárogatóművész előadásával a Rákóczi szabadságharcot elevenítette fel élményszerűen, a testnevelő tanár közreműködésének köszönhetően  fából készült játékszerekkel ismerkedtek, a Zöld Nap Egyesület tagjai szabadtéri játékokkal tették igazmasabbá a napi tevékenységüket ,  a fő élményforrást a szalonnasütés jelentette számukra .

























Friday, June 7, 2019

Kicsengetés _Tanévzárás








Utoljára szólt a csengő iskolánk VIII. osztályos taulói számára , akik egy gyönyörű műsorral búcsúztak társaiktól, tanáraiktól és osztályfönöküktől. A programfelelős búcsúzó szavai után iskolánk VII. osztályos tanulói elevenítették fel  a végzős tanulókkal közös emlékeiket, a VI. osztályosok útravaló gondolatokkal tarisznyálták fel Őket, majd az osztályfönök is búcsúzott. A felcsendült énekek és a furulyacsoport dalcsokra érzelmessé, meghitté tették az ünnepséget.
Köszönet a kollégáknak, a furulya tanárnak,  a szülőknek, köszönet  mindazoknak, akik e szép ünneplésben részt vettek !   





































                                                 https://youtu.be/YJG0NILXUsA



Az iskolai tanév ünnepélyes búcsuztatására  a kultúrotthonban került sor, ahol a gyermekek osztályonként rövid műsorszámokat mutattak be és átvehették a kiérdemelt jutalomkönyveket.