Saturday, October 15, 2022

Gólyabál

 







Ebben a tanévben is megrendezésre került a gólyabál, iskolánk kis és nagy diákjai egyaránt lázasan készültek e eseményre. A VIII.osztályos tanulók voltak a főszervezők, számos érdekes feladat várt a gólyákra,amelyek során  nemcsak a tudásukat,ismereteiket kellett  bizonyítsák, hanem az ügyességüket is .Gratulálok minden gólyának , vidám és tartalmas tanévet kívánok !



































Friday, June 3, 2022

Gyermeknap

 









Ebben az iskolai évben   fagyizással indult a gyermeknap, majd  a közeli erdőig túráztunk, ahol kezdetét vette a  szalonnasütés és a vidám kergetőzés. Isten áldjon minden gyereket !





























Sunday, May 15, 2022

Édesanyák ünnepén

 




Iskolásaink és kis óvodásaink ebben az évben egy színes  műsorcsokorral örvendeztették meg az édesanyákat és nagymamákat, amelyben teret kapott a tánc, vers és ének egyaránt. Az óvodások egy vidám verses-zenés műsorszámmal készültek, az előkészítősök is verseket és énekeket adtak elő és rövid kendős táncot is bemutattak. Az I. osztályosok kék virággal a kezükben köszöntötték az örök édesanyát, a III.- IV. osztályosok a mese és a zene segítségével adtak tanácsokat az édesanyáknak a nevelésükkel kapcsolatosan. A felső tagozatos diákok verses -zenés produkcióval készültek, furulya és hegedűkísérettel kiegészülve. Zárásként  székelyruhába öltözött lányok és legények mutatták be táncukat. Köszönet minden kollégának az odaadó munkáért !