Iskolánk tanulói értékes könyveket kaptak adományba a Caritas segélyszervezettől, Molnár Éva tanítónő igénylésének köszönhetően. A gyerekek nagyon örvendtek a színes, jó mínőségű vallási könyveknek, munkafüzetnek. Köszönet mindazoknak akik közreműködtek az ajándékozásban!
Monday, April 25, 2016
Múltunk és jelenünk értékei - Falulátogatás Kézdiszárazpatakon
Az Iskola másként hét lehetőséget teremtett arra, hogy a gyerekekkel megismertessük szűkebb környezetük , bemutassuk nekük a környezetükben lévő régi és új látnivalókat, látványosságokat, műemlékeket. A kézdikővári óvodások és a kisiskolások egy része Kézdiszárazpatakra látogatott el , ahol a falumúzeumot, a pékséget, a régi( vízi-) és új malmot tekintették meg. A látogatás első állomása a kézdiszárazpataki iskola volt, ahol a gyerekeket szívélyesen fogadták a tanárok és tanulók, majd együtt felsétáltak a falumúzeumig. A gyerekek megcsodálták a régi eszközöket, tárgyakat és érdeklődve hallgatták Bíró Levente iskolai programfelelős részletes ismertetőjét, valamint a szárazpataki kisdiákok beszámolóját. Ezután következett a pékség, az új és régi malom megtekintése, amit a gyerekek nagyon élveztek.
Köszönet Lukács Attila és Lukács Barna vállalkozóknak valamint Bíró Levente programfelelősnek, hogy fogadtak bennünket és végigkalauzoltak !
A séta
A falumúzeumnál
A pékségben
Az új malomban
A régi malomnál
Friday, April 22, 2016
Könyvtárlátogatás
A III. és IV. osztályos tanulók a Báró Weselényi Miklós könyvtárba látogattak és egy interakív tevékenység keretén belül ismerkedtek a könyvtárhasználat mikéntjével és megcsodálták a rengeteg könyvállományt.
Kirándulás Farkaslakára
Az Iskola Másként héten az iskolánk kis és nagy diákjai Farkaslakára, a Tamási Áron Emlékházba látogattak el. A kirándulás során megtekintették a csíksomlyói kegytemplomot és Orbán Balázs síremlékét is Szejke- fürdőn. A gyerekek megcsodálták Tamási Áron szülőházát és figyelemmel hallgatták Sípos Mátyás gondnok szavait, aki az író életéről mesélt.
Egy tisztább környezetért - Csemeteültetés
Iskolánk tanulói odafigyelnek arra , hogy ne szennyezzék közvetlen környezetüket. Folyamatosan gyűjtik az iskola udvarán eldobált hulladékot. A VI- VIII. osztályos tanulók csemetét ültettek az iskola kertjében , az előkészítő osztályos gyerekek érdeklődve figyelték a nagyobbak munkálkodását.
Iskola másként - Zöld Nap
Az Iskola másként hét a kézdikővári iskolában a Zöld Nap Egyesület által szervezett tevékenységgel indult. A gyerekek csoportversenyeken vettek részt, ahol az ügyességük, gyorsaságuk mellett szellemi tudásukat is megcsillogtatták. A gyerekek nagyon élvezték a szórakoztató ügyességi versenyeket, a szelektív hulladékgyűjtés fogalmát is elsajátították a játékos feladatsor segítségével. A legtöbb pontszámot összegyűjtött csapat tagjai kis ajándékjutalomban részesültek .
Köszönet a Zöld Nap Egyesület tagjainak az élménydús napért !
Subscribe to:
Posts (Atom)








































