Friday, April 22, 2016

Kirándulás Farkaslakára

Az Iskola Másként héten az iskolánk kis és nagy diákjai Farkaslakára, a  Tamási Áron Emlékházba látogattak el. A kirándulás során megtekintették a csíksomlyói kegytemplomot és   Orbán Balázs   síremlékét is   Szejke- fürdőn. A gyerekek megcsodálták Tamási Áron szülőházát és figyelemmel hallgatták Sípos Mátyás gondnok szavait, aki az író életéről mesélt.











Egy tisztább környezetért - Csemeteültetés

Iskolánk tanulói odafigyelnek arra , hogy ne szennyezzék közvetlen környezetüket. Folyamatosan gyűjtik az iskola udvarán  eldobált hulladékot. A VI- VIII. osztályos tanulók csemetét ültettek az iskola kertjében , az előkészítő osztályos gyerekek érdeklődve figyelték a nagyobbak munkálkodását.






Iskola másként - Zöld Nap




Az Iskola másként hét a kézdikővári iskolában a Zöld Nap Egyesület által szervezett tevékenységgel indult. A gyerekek csoportversenyeken vettek részt, ahol az  ügyességük, gyorsaságuk mellett szellemi tudásukat   is megcsillogtatták. A gyerekek nagyon élvezték a szórakoztató ügyességi versenyeket, a szelektív hulladékgyűjtés fogalmát is elsajátították a játékos feladatsor segítségével. A legtöbb pontszámot összegyűjtött csapat tagjai kis ajándékjutalomban részesültek .
Köszönet a Zöld Nap Egyesület tagjainak az élménydús napért !









Friday, March 25, 2016

Húsvéti kreatívkodás


Húsvét közeledtével iskolánk apraja-nagyja lázasan készült az ünnepre. Az elemista gyerekek a csernátoni Haszmann Pál múzeumban ismerkedtek a tojásírás titkaival. Dimény-Haszmann Orsolya muzeológus rövid ismertetője után a kicsik hozzáfogtak a tojásíráshoz és  lelkesen tevékenykedtek a muzeológusok írányításával. A foglalkozás végén id. Haszmann Pál bemutatta a múzeumot a kiváncsi gyerekseregnek. Köszönet a szívélyes fogadtatásért a múzeológusoknak!
 Az V.- VIII. osztályos tanulók  is  kézműveskedtek, húsvéti nyuszikat készítettek az osztályvezetők és tanárok közreműködésével. 

A múzeumban 













A húsvéti nyuszik




A víz világnapja






A Zöld Nap Egyesület az e heti tevékenység keretében a víz jelentőségére hívta fel az V- VIII. osztályos  diákok figyelmét. Az egyesület elnöke képes beszámolóval hangsúlyozta a víz szerepét a mindennapi életünkben, majd csoportmunkában , játékosan bővítették  a gyerek ismereteit a témában.







Wednesday, March 23, 2016

"Zöld"Húsvét

A Zöld Nap Egyesület  második alkalommal tartott  interaktív tevékenységet a kézdikővári kisdiákoknak, amelynek fő témája a Húsvét volt. A  kiváncsi gyereksereg érdeklődve hallgatta a hagyományos tojásfestési módszerekről szóló beszámolót és lelkesen készítette  a húsvéti nyuszikat. A kézműves tevékenység során nemcsak új alkotásokat hoztak létre a gyerekek, hanem megismerkedtek az újrahasznosítás fogalmával is. A kellemes időnek köszönhetően szabadtéri játékokkal zárult a tevékenység.



Tuesday, March 15, 2016

1848- 49-es forradalom és szabadságharc- Megemlékezés


Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkori történetének egyik meghatározó eseménye , szerves része  az 1848-as európai forradalmi hullámnak.1848. március 15. a magyar nép egyik legnagyobb ünnepe, az akkor kirobbant forradalom jelentősége a honfoglalással, az államalapítással és a Rákóczi Ferenc vezette szabadságharccal mérhető össze. E napon minden magyarul érző és gondolkodó ember tisztelettel adózik azok emléke előtt, akik vállalták a polgári átalakulásokért folytatott küzdelmet. Iskolánk tanulói is rövid ünnepi műsorral emlékeztek a forradalom hőseire, felcsendült  Kányádi Sándor Nyergestető című verse Bandi Nóra IV. osztályos tanuló előadásában, majd az V- VIII. osztályos tanulók mutatták be ünnepi műsorukat.